Első szerepét 1967-ben, az „Ezek a fiatalok” című előadásban kapta. Ezt számos kisebb-nagyobb szerep követte, az országos sikert az 1980-ban megjelent „Indul a bakterház” című film hozta meg számára. Innentől kezdve meredeken ívelt felfelé karrierje, olyan kultikus filmekben játszott többek között, mint a „Sose halunk meg”, a „Miniszter félrelép” és a „Csocsó, avagy éljen május elseje”.
Jelenleg az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai színházművészként tartják számon. Produkciói alkalmával előszeretettel ad elő olyan általa híressé vált dalokat is, mint a „Gatya dal”, a „Legyen úgy” vagy a „Patika dal”. Fergeteges történeteinek hála a jó hangulat garantált!
 

Koltai Róbert