Zenei tanulmányait már általános iskolában elkezdte, zeneművészeti konzervatóriumi tanulmányai után a Pesti Broadway Stúdió növendékeként tanult és a Budapesti Operettszínház egyik musicalsztárja lett. Első jelentős szerepe a Rómeó és Júlia című musical Júliája volt 2005-ben, aztán több musical ősbemutatóján alakított főszerepet. Ő játszotta el először Vetsera Máriát a Rudolf című musicalben, Vitay Georginát az Abigélben és Hermiát a Szentivánéji álomban. Az Elisabeth címszerepéért a Színészkamarától megkapta a Színész I. minősítést, 2008-ban pedig Az Év Musical Színésze lett. 2015-ben a közönség Arany Kotta Díjjal jutalmazta, mint új musical produkció legjobb musicalszínésznőjét. Színházi szerepei és fellépései mellett szinkronszínészként is tevékenykedik, népszerű és kedvelt mesék főhősei szólalnak meg hangján.

 

Vágó Bernadett