Fásy Műsoriroda -Sárközi Anita

Első nagy sikere a „Várj rám” című dalhoz fűződik, mellyel 1988 tavaszán a pozsonyi Lyra Fesztiválon elnyerte a Legjobb Külföldi Női Előadó díját, ezután 1988 júliusában Siófokon, a Z’zi Labor „Maradj meg nekem” c. dalával megnyerte az Interpop Fesztivál Nagydíját is. A 90-es évek elején kapott felkérést pályafutása egyik meghatározó dalára a Filmslágerek c. lemezen, a Bodyguard c. film nagysikerű betétdalát /eredeti: Whitney Houston/ adta elő magyar nyelven. Ezért a dalért a szakma neki ítélte 1993-ban az eMeRTon díjat.
2000-ben kiadott „Csak a vágy” c. albuma meghozta a sok éve várt nagy sikert. 2002-ben megjelent „Vallomások”, 2004-ben pedig a „Van másik út” című lemeze. 2008-ban jelent meg újabb CD-je, valamint a Forma-1 Magyar Nagydíj futama előtt a rajtrácson, sok tízezer ember és a világ tv-nézői előtt adta elő a magyar Himnuszt. Harmath Szabolcs és Szolnoki Péter zenéjével elkészítette a „Legyen ünnep” című dalt, amelyet a médiában az év legszebb dalaként említettek meg. 2011-ben abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy december végén a nálunk koncertező Rhoda Scott vendégeként léphetett színpadra, több duettet is előadhatott a világhírű énekesnővel.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Bővebben